Vannak olyan köztéri alkotások, amelyek mellett naponta elmegyünk, mégsem teljesen értjük, miért kerültek oda, ahová. Megkérdeztük Bajnai Zsoltot, a blogSzolnok szerkesztőjét, aki évtizedek óta foglalkozik Szolnok múltjával, jelenével és várostörténeti összefüggéseivel, hogy mely alkotásokat tartja a város leginkább vitatható darabjainak.
A szobrok, emlékművek és köztéri installációk hosszú évekre, sokszor évtizedekre beépülnek a város mindennapi látványába. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy-egy alkotás mögött valódi művészi szándék, közösségi igény és szakmai döntés áll-e, vagy inkább pillanatnyi akarat, politikai gesztus, személyes kapcsolat és helyi érdek.
Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője szerint a kérdés azért is kényes, mert az ízlés természeténél fogva szubjektív. A közterek esetében azonban szerinte mégsem lehet mindent pusztán az ízlésre bízni. Egy városi alkotás ugyanis a felállítása után már nem csak azoké, akik kezdeményezték, kifizették vagy támogatták. Onnantól kezdve a közösség életének része lesz.
A megkérdezett helytörténeti szerző három jelenleg is látható szolnoki alkotást emelt ki, amelyet különösen vitathatónak tart:
„A legelképesztőbb számomra Kligl Sándor Thália című alkotása a színház előtt” – írta válaszában. Bajnai szerint az alkotás arányaiban, formájában és elhelyezésében is rossz döntés volt. Úgy látja, a színház környezetéhez nem hozzáad, hanem inkább elvesz belőle. „Nem vagyok híve a szobrok elbontásának, áthelyezésének, de ebben az esetben nagyon tudnám támogatni.”
Hasonlóan élesen fogalmazott Pogány Gábor Benő Nagy Grofót ábrázoló szobráról is. Itt nem csupán az esztétikai kérdést látja problémának, hanem azt is, hogy szerinte a megmintázott személy életművének társadalmi és kulturális megítélése még nem tart ott, hogy közintézményi térben szobrot indokoljon. Különösen azért tartja ezt érzékeny ügynek, mert az alkotás a város és a megye egyik fontos közművelődési helyszínén, az Erkel-terem előtt kapott helyet. Ahogy fogalmazott: „Nem vitatom el a család jogát, hogy emléket állítson egy általuk szeretett embernek, de ezt nem kell a közre erőltetni.”
A harmadik példaként a Várkonyi téri mozaik gömböket említette. „Nehezen tudom értelmezni, indokolni és magyarázni jelenlétét” – írta. Úgy véli, az elkészítésükre fordított pénznek és energiának lett volna jobb helye is. Például meglévő, sérült vagy elhanyagolt, valóban értékes szolnoki műalkotások helyreállítására.
A felsorolás mellé személyes tapasztalatként nehéz nem odatenni a városháza aulájában álló Kossuth-szobrot is, amelyről egy korábbi cikkünkben is írtunk részletesen. Az alkotás története tankönyvi példája annak, hogyan tud egy köztéri szobor tartós városi feszültségforrássá válni.
A Kő Pál által készített Kossuth-szobrot 1994-ben avatták fel a Kossuth téren, de a helyiek egy része már a kezdetektől idegenkedett tőle. A kis méretű, visszafogott alkotás nem találkozott azzal a képpel, amely sokakban Kossuth Lajosról élt. A szobrot rövid idő alatt többször megrongálták, kardját letörték, kalapját megrongálták, összefestették, tojással dobálták, sőt táblát is akasztottak rá. Végül 1996-ban a városháza belső terébe került.
Képek: Szolnok város hivatalos Facebook oldala, Kozterkep.hu, Kis Grófó Instagram oldala, Vajó Levente, szoborlap.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
